Érmihályfalvi helytörténet

                 Településünkhöz kapcsolódó MONDÁK

1. "Az 1692-es összeírás szerint a község területe elmocsarasodott,elvadult. Vadaknak,rablóknak, betyároknak  lett tanyája.Úgy tudjuk Zöld Marci és Dobos Gábor volt ennek a vidéknek betyárja."/ Dr.Andrássy írta/

Talán róluk szól a következő monda:

A NINCSEN SÁRA ma a település egyik határrészének elnevezése. Érkörtvélyes felé esik, a Csiri taggal szemben, a Bernáth tag mellett van. Itt még áll két nyárfa, valamikor itt épület volt, egy csárda, pincével, két kijárattal,ahogy egy csárda kinézett annak idején.Az egyik betyár Sára nevű lovát itt lopták el. Mikor a mulatozásból kijött, a lovát sehol nem találta, bánatosan mondta:Nincsen Sára! /lejegyeztem 1994-ben./ Megjegyzés: Egy, az 1940-es évekből való egyházi nyilvántartás szerint Kincsem Sára egy tanya neve, tanya, ahol Pap Lajos, fia Lajos és Bottyán Mihályné laktak./

- Nincsensáratanya . A helybeli etimológia szerint a birtokos elveszitette Sára nevű feleségét, ezért     jegyeztette igy a tanyát."Volt Sára, nincsen Sára".A terület azonos a mai Sára nevű résszel, de a tanya már nem áll. 125.Gy.Szabó  Gyula gyűjtése.

- 214. Nincsensára - tanya (vendégfogadó) a helybeli etimológia szerint a birtokos elveszitette Sára nevű feleségét, azért jegyeztette igy a tanyát, -volt Sára, nincsen Sára - A terület azonos a későbbi Sára nevű résszel, de a tanya már nem áll. (Emlékül, hogy emlékezz, Érmihályfalva 2016, 18.oldal)

2. - Mióta nincs RENDES ember Mihályfalván? Mióta a cigánykupec, Rendes nevezetű a csendőrök elől átszökött Magyarországra!!. - /1994/

3. A KÉT FEHÉR ÖKÖR /Bihari népmondák, 1995, 103.oldal/"Ez még abban az időben történt, amikor a törökök világuralkodók akartak lenni, Mihályfalvának pedig csak 48 lakosa volt. Mikor a lakosok meghallották, hogy a törökök Mihályfalva fele jönnek, elbújtak a grófi nádasba. Volt két fehér ökrük, azokat is vitték magukkal. Az ökrök éhesek voltak és legelészni kezdtek a nádasban.A törökök felfigyeltek a zajra és elindultak annak irányába. Mikor meglátták a két nagy fehér ökröt,meglepődtek, vagy inkább megijedtek tőlük, de még a két ökör is a feléjük közeledő turbános, bőgatyás törököktől. Keservesen bőgni kezdtek és szaladtak a törökök felé.Ettől aztán a törökök úgy megijedtek, hogy szanaszét szaladtak, és többet nem mertek arra a helyre menni." -

 3.A KETZELI MONDA - /1996-ban volt egy egyháztörténeti kiállítás az imateremben, régi úrasztali terítőinkben gyönyörködtünk, amikor egy akkor 70 éves néni, Zoltai Erzsébet mondta el az egyik terítőhöz/1774-ből való/ fűződő mondát.: "Volt egyszer egy szép és gazdag lány, Ketzeli Krisztinának hívták. Itt élt,éldegélt a mi városunkban a 18.században.Mikor  nagylánnyá cseperedett,megkérte a kezét egy szép és hozzáillő ifjú. Már minden készen állott a lakodalomra, a menyasszony és a család várta a vőlegényt és a násznépet. De hiába várták, mert a Debrecen felől jövő násznépet török martalócok támadták meg, és az összes férfit elhurcolták,megölték. Így a lakodalomból semmi nem lett, mély bánatába a menyasszony majd belepusztult. Soha nem ment férjhez, napjainak szürkeségét,bánatát a kézimunkázás és az Istenhez fordulás töltötte ki."-

  Ketzeli Krisztina úrasztali terítője 

koszorúzás         Ketzely Krisztina   sírjánál 2014 június 29-én Kecskeméten

nagybócsai Sárközy Pálné farmosi Ketzely Krisztina (1759-1831) obeliszkje a kecskeméti református temetőben 2014 

és az emlékkoszorú

4. A HARANG MONDÁJA - Sok száz évvel ezelőtt, amikor a török pusztította az országot,nem kímélte a mi vidékünket se. Tőlünk és a környező falvakból több mint 400 embert hurcoltak el,sokat pedig megöltek. Nem kímélték a templomot sem, felgyújtották. A magas dombon álló templom és tornya hatalmas lánggal égett,míg végre ledőlt. A  harang nem olvadt meg, hanem belehengeredett a domb alján folyó Móka patakba, itt rejtőzködött évekig. A falu népe a közeli dihenesi erdőben, a jégerfás,zsombékos lápokban bújkált. Így ment ez hosszú időn keresztül. A török portyázások miatt a nép nem mert előjönni rejtekéből, pedig sokat szenvedtk ott éhségtől, betegségtől, szúnyogoktól. Nagyon vágytak haza, de nem lehetett, míg  az ellenség, miután mindent elpusztított, lassan elmaradt a környékről.

   Egyszer egy sötét őszi éjszakán különös dolog történt. A lápokon, erdőkben bújdosó, hazavágyó nép harangzúgást hallott. A harangzúgás egyre erősebb, egyre hangosabb lett, olyan szívhez szólóan szólt, hogy a bujdosók nem tudtak ellenállni hívogató szavának, elindultak a harangzúgás  felé. Mentek,mentek a hang irányába,míg a romokban heverő templom mellett találták magukat. Akkor vették észre, hogy az ősi harang szól olyan keservesen    ,olyan hívogatóan a Móka patakból. A harang szavából megértették, hogy már nincs itt az ellenség, mindenki előbújhatott a rejtekéből. -/Megjelent:Beszéli a világ, hogy mi magyarok... Magyar történeti mondák, Budapest, 1998-ban, gyűjteményes kötetben,174.oldal, adatközlő-gyűjtő Kovács Rozália/. -

1. variáció

A tatárjárás idején a lakosság elmenekült a mocsarak közé, a mocsári tölgyesek és nádasok rengetegében. De elmenekülésük előtt a harangot elrejtették a Móka patak medrébe. Midőn pedig elmentek a tatárok, előhozták a harangot és az éjszakák csendjében kongatták, hogy hallja meg messzire  az elbújdosott nép és térjen vissza felperzselt otthonába. /Megjelent: Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt Érmelléki ősz részében a 90.oldalon./

2.variáció

Valamikor régen, amikor török és tatár hordák még kényük-kedvük szerint kalandozhattak az országban, egy rabló török csapat rohanta meg Nagymihályfalvát, ahogyan akkoriban Érmihályfalvát nevezték. Kirabolták és felgyújtották a náddal fedett házakat, az ellenállókat levágták, akit megfoghattak, rabszíjra fűzve elhurcolták. A templomot sem kímélték, hanem miután a benne minden értékes ezüst- és aranyedényt összeszedtek, azt is felgyújtották, hogy a lángok martalékává váljon. A templomtorony fából volt, s midőn a gerendák elégtek, a harang lezuhant. A templom akkor is azon a domboldalon állott, ahol ma áll, így a harang nem törött össze, csak legurult a homokdombról, s meg sem állt az aljáig, addig a nádasig, amely a Móka patakot akkor övezte. Néhány nap múlva, miután a portyázó pogányok eltakarodtak, a nádasba menekült és életben maradt lakosok a rejtekhelyükön újra meghallották kedvenc harangjuk szavát. Az történt ugyanis, hogy a papjuk, aki előmerészkedett, a nádas szélén megtalálta a puha homokban épen maradt harangot. Kifordította a homokból, és látván, hogy a veszély már elmúlt, elkezdte kongatni, így adván hírül a nádasban bujkáló embereknek, hogy nyugodtan előjöhetnek, mert elmúlt a veszély, eltakarodtak a rabó törökök. A szerencsésen megmenekült harang ma is megvan. A monda szerint a harang magától szólalt meg, hogy zengő hangjával  adja hírül a nádasban rejtőzködőknek a veszedelem elmúlását./Megjelent: Duka János Elsüllyedt kincs című könyvének 28.oldalán /.  

      Ugyanitt  írja Duka J. megjegyzésként "Az esemény megtörténhetett, csak az  időpontja bizonytalan. Több mint valószínű, hogy II. Rákóczi György idejében játszódott le, mégpedig 1658-ban, amikor a tatárok Székelyhíd    alatt felkoncolták a nádas szigeteire menekült lakosokat. Ugyanakkor égették fel Apátkeresztúrt is, lakosságát rabszíjra fűzve elhurcolván. E bosszúálló had törhetett rá a közelben levő Érmihályfalvára is. Ennek   emlékét őrzi ez a monda." 

     "A török portyázott a lápos vidéken, ember, barom bánta...Dölt a templomtorony, harangja legurult az Ér mocsarába...Egyszer meglepte egy friss nyári zápor...iszapfogságából szabadult a nyelve, s mint egy égi jelre, megkondult a harang.Zúgó, mély bongása adott erőt, hitet, újból szántott, vetett templomot épített" (a nép). (Szilágyi Ferenc: Az érmihályfalvi öreg harang, részlet.

    "A törökjárás idejéből több legenda is ránk maradt.Közülük talán a legismertebb a mihályfalvi harang története,amelynek két változata forgott közszájon a vidéken. Az egyik szerint a törökök felgyújtották a templomot, melynek harangja a Móka patakba zuhant. Egyszer aztán, talán valamilyen csoda folytán a harang megkondult, mire a nádasokban rejtőzködő emberek előjöttek, és hamarosan újjáépítették a templomot.

   A másik változat szerint szintén felégették a törökök a templomot a településsel együtt, s az 1491-ben Nagyváradon készült harangot magukkal akarták vinni, ám az valahogy  a Mókába gurult. Csak a később visszatérő lakosok emelték ki újra, s azóta is a templom középső harangjaként szolgálja a híveket." (Lajos Miklós írása az Érmihályfalvi Figyelő 1997 szeptemberi 6. számában). 

"Harang kondul ma is fenn a nagy toronyban,/átvészelte immár ötszázhúsz év gondját,/zengő ritmusára hívők   szíve dobban, hangjában az ősök szava bong át."(Szilágyi Ferenc:Az érmihályfalvi öregharang legendája, részlet)

 harangunk 1491-ből

5. A népi emlékezet szerint még a század elején/ 20.sz./ is hitték, hogy éjfélkor szellemek jönnek ki a templom körüli és alatti kriptákból. Erről szól az alábbi elbeszélés. - Ahogy lenni szokott, mindig akadt virtuskodó legény, aki meg akarta mutatni, hogy nincsenek szellemek, vagy ha vannak is, nem fél tőlük. Fogadásból a bátor legény éjfélkor a templomajtó elé, a földbe kellett szúrja a kését. Amikor lehajolt, izgalmában a bőgatyáját is odaszúrta , s amikor futni akart, "megfogva érezte magát", úgy megijedt, hogy meghasadt a szíve, holtan rogyott össze. ( Forrás: Szuhányi Katalin - A város fölött... Hol sírjaink domborulnak,  158.oldal)

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat